Mondanom sem kell, hogy a legelső megvásárolt játékom a Lost Planet volt. Már a demo is nagyon tetszett, a teljes játék pedig közel tökéletes. Csodálatosan szép a grafikája, de erről már áradoztam korábban. Viszont van negatívum is. A legsúlyosabb az, hogy 4 (négy) nap alatt végigjátszottam! 10 óra 34 perc a tiszta játékidő! Gyalázatosan kevés, még akkor is, ha újrakezdem. Összehasonlításul: A Guild Wars-sal eddig 581 órát játszottam 19 hónap alatt. A másik probléma a kamerakezelés. Elég gyakran előfordult, hogy a VS valamelyik része kitakarta a célpontot. Kb ennyi hibát találtam benne.
Némi segítség rendezetlenül, ahogy eszembe jut:
mindent szét kell lőni, szinte mindenben van Thermal Energy
VS-be csak akkor szabad beleülni, ha minimum 2000 TE van
gyalogosan az egyik fegyver MINDIG géppuska legyen
VS fegyverek közül a gatling gun-shotgun (vagy missile launcher) kombó a leghasználhatóbb. Az energiafegyverek lassúak és pontatlanok
figyelni kell a VS fajtájára, minél mozgékonyabb, annél jobb
gránátok használata kötelező, főleg a gum- ill. disk gránát hatásos (az utóbbi VS ellen is jó)
ha valahol sok VS fegyver van szétszórva, akkor a közelben van egy eldugott VS
a négylábú lépegető-tank VS a legerősebb
Segítség a boss-ok megöléséhez (a nevük saját szerzemény)
1. pálya: Pörgő-forgó-morgó
amikor bepörög, gránátot kell rádobli, ettől hanyatt esik. Ilyenkor könnyen lehet sorozni a vörösen izzó farkát. Egyébként nem kell az útjába állni.
2. pálya: Ugráló VS
semmi különös, lőni mindennek, ami van. Főleg rakétákkal. Elég egyszerű.
3. pálya: Grafitis VS
trükkösebb, mint az előző, mert egy elég erős lézere van. Könnyű felismerni, hogy mikor lő vele, mert olyankor megáll és széttárja a kezét. Ilyenkor vetődés fedezék mögé vagy lebegő ugrás a VS-el. Itt már erősen szükséges VS használata.
4. pálya: Nagy, randa darázs
szintén egyszerű, a pálya hátsó részén található domb mögé bebújni, onnan lövöldözni VS-el. Távolsági fegyverek használata ajánlott. Időnként hanyatt lök így is egy földhullámmal.
5. pálya: Óriás pókizé
a lába közepénél kell lőni, addig amíg kiszakad. Ilyenkor lehajtja a fejét, aminek a tetején van a sebezhető pontja. Tűz mindennel, ami van. A kilőtt láb gyorsan visszanő, ilyenkor goto az elejéhez. VS használata ajánlott.
6. pálya: régi ismerős: Green Eye
mindkét oldalán, a hátulján és végül az elején ki kell lőni a pattanásait. Dupla Gatling gun a legjobb, a VS siklási képességével könnyű elkerülni a támadásait. Nem szabad megállni!
7. pálya: négylábú VS-tank kombó
Lőni mindennel, ami van, főleg rakétával. Amikor tankká átalakulva rohamoz, akkor ugrás vagy fedezék mögé bújás. VS nélkül esélytelen. Vigyázni kell a repülő "kíséretére", veszélyesek, viszont sok TE-t adnak.
8. pálya: óriás négylábú VS-tank kombó
nincs különösebb gyenge pontja, viszont rá lehet omlasztani az oszlopokat. Egy pontos rakétatalálat szükséges hozzá, a sárga részen. Ez elég sokat sebez rajta. A pályán sok VS van, lehet cserélni őket, ha leamortizálódtak.
9. pálya: Még nagyobb pókszörny
két átlós lábát kell kilőni a piros résznél, akkor a földre esik. Ilyenkor mehet mindenféle romboló eszköz a fejére. A lábak egy idő után visszanőnek.
10. pálya: itt 2 boss lesz
Csápos szájas izé: szét kell lőni a csáp végét érre az visszahúzódik a lyukba. Utána kell menni gyalog, majd szétlőni a hasát. Ha lassan van lövik, akkor visszanő. Ugyanezt meg kell csinálni a másik csápnál is. Utána a hasa két oldalán lévő szemölcsöt kell eltávolítani precíziós rakétákkal, majd a szájából előbukkanó vörös nyelvet? kell leamortizálni.
Fekete VS-tank kombó: egyszerű, VS-tank kombóval néhány lövés az ágyúból ás a Laser vulcanból. Kisebb VS-t pillanatok alatt szétszed.
11. pálya: János bácsi
űber-brutál-mega-giga VS-el néhány KARDcsapás és már fekszik-alszik!
Ahogy az előzményekből sejteni lehetett, beszereztem egy XBOX360 Premium konzolt. Vettem hozzá egy játékot is. Na mit? Talált, Lost Planet! Összedugtam a TV-vel, bekapcsolás, majd a Microsoft első szivatása következett. A létező Passport fiókomat nem tudtam használni az Xbox Live beüzemeléséhez a magyar e-mail cím. Sebaj, röpke fél óra alatt regisztráltam egyet a konzolon keresztül. Itt jött a második szivatás: szöveget írni képernyőbillentyűzeten! Létrehoztam a gamer cardomat, megadtam a vércsoportomat, a kopaszodásom mértékét és a többi, MS-nak feltétlenül szükséges infót. Angolnak hazudtam magam, mert Magyarországon még nem indult el a Live szolgáltatás, ezért innen nem enged regisztrálni. Meg kellett adni valós címet és telefonszámot is, persze angolt. Szerencsére a neten találtam mindkettőt. Azért kell igazi, mert a regisztráció végén ellenőrzi, hogy létező-e az irányítószám és a telefonszám. Kb. 1 órás szenvedés után sikerült használható állapotba hozni a konzolt. Vinyó törlése a sok szeméttől, dátum-idő beállítása, stb. A gép hűtésétől tartottam, hogy hangos lesz, de éppen az elviselhető szint alatt van. Ami nagyon zajos, az a DVD meghajtó. Valami botrányosan szar szerkezet lehet, mert zörög, kattog, zúg, mindent megtesz azért, hogy elnyomja a hűtés zaját!
A wireless kontroller elsőre elég szokatlan volt nekem, mint Playstation kontrolleren szocializálódott gamernak. A bal oldali analóg kar túlságosan fent van és a két első gomb túl érzékenyre sikerült. És nyikorog is a bal kar. Majd jól kicseréltetem a helpdesk-kel. A szomszédé is nyikorgott, bejelentette és postán kapott egy másikat. Nem nyikorgósat. A régit pedig nem vitték el. Így kell ingyen szerezni még egy irányítót.
A következő tartozék a headset volt. Aki ezt tervezte, az tuti, hogy nem volt normális. Végülis nincs sok baja: mono, irtózatosan gagyi anyagból kéazült, a hangminősége pocsék és még ronda is. Az egész koncepciójával nem vagyok kibékülve. A headseten keresztül CSAK a másik játékossal folytatott beszélgetés hallatszik, a játék hangjai nem. Tehát ha éjszaka játszom, akkor választhatok: fejhallgató a tévébe dugva és nincs voice chat vagy beszélgetek és nem hallom a tv-t, mert le van halkítva. Elcseszett megoldás…
A Live elég egyszerű, átlátható felület, rengeteg pénz illetve pontköltési lehetőséggel, demókkal, interjúkkal és egyéb tartalmakkal. Véleményem szerint néhány év kell ahoz, hogy rengesen beinduljon. On-line játszani illetve chat-elni csak Gold előfizetéssel lehet, letölteni elég a Silver is.
Maga a konzol teljesítménye nagyon jó, ha ezt a grafikát PC-n akarnám megválósítani, az minimum 500e Ft lenne. Játékellátottság szempontjából nagyságrendileg jobb, mint a PC. A Live miatt nem fogom módosítani a firmware-jét, így csak eredeti játékokkal lehet játszani. Elsőre soknak tűnik a 9-18e Ft-os játékonkénti ár, de szerencsére vannak alternatív beszerzési források. Az egyik legjobb forrás a gamer365 fóruma.
Egyértelműen megérte a konzol az árát. X360 rulez!
A PC-s játékpiac haldoklása miatt - nincs semmi értelmes - előszedtem néhány régi nagy játékot. Ezek egyike a Far Cry. Emlékszem anno 2003-ban sleeper hit-ként robbant a köztudatba a gyönyörű grafika és az okos MI miatt. 2007-re már lett olyan gépem, amin maximum grafikával tökéletesen fut. Érdekes módon így jóval nehezebb, de valósághűbb lett a sűrű aljnövényzet miatt. Többször előfordult, hogy az ellen szinte rám lépett, miközben a fűben lapultam. Meg is kapta a büntetését! A grafikája a mai szegényes FPS felhozatalban is megállja a helyét.
Csináltam egy rövid Far Cry képregényt, szerintem érdemes megnézni a grafikát és az ötleteket.
Fent van a neten Jack Bauer hatodik szar napjának első négy órája. Egyszerűen fenomenális! Vigyázz, spoiler! Csúnya arab bácsik atomot akarnak robbantani Los Angelesben. És sikerül is nekik! Jack eléggé megviselt állapotban kerül vissza a kínaiaktól, persze csak azért, hogy feláldozzák a terroristáknak…
Számítógépes játékokkal kapcsolatban már rég elmúlt az az idő, amikor nagyon vártam valamilyen játékot. Hónapokig szedegettem össze információmorzsákat, izgatottan vártam a megjelenést, majd minden nap órákig játszva végignyomtam az aktuális kedvencet. Azt hittem - mint öreg gamert - már nem érhet meglepetés játékok terén. Azt hittem, hogy kiégtem, már nem fog meg többet ennyire egy játék. Hát, súlyosan tévedtem…
LOST PLANET
Így, végig nagybetűvel. Ez a JÁTÉK! Giant barátomnál játszottam a demójával, de akkor nem fogott meg, de csak néhány percig próbálgattam. A szomszédunk tegnap vett egy X360-at, amin volt időm hosszabb ideig tesztelni. Először is a grafika. Jelenleg a Gears of War-t tartják a legszebb játéknak. Szerintem a LP veri grafikában. Nagy LCD tévén HD felbontásban lenyűgöző élményt nyújt. Néhány screenshot-ot lent belinkelek. A sztorija távolról emlékeztet az egyik kedvenc - méltatlanul elfeledett - filmemre a Csillagközi Invázióra. Óriás rovarok, hatalmas lövöldözések, stb. A játékélmény és az irányíthatóság jobban sikerült, mint a GoW-ban.
Látom szomorú sorsomat: X360-at kell vennem.
Ami végleg meggyőzött, a lenti videó. A játék első 10 perce. Mint egy film. Figyelem, a grafika nem előre renderelt!
1. Középiskola 2. év végén kirúgtak lógás miatt. Év közben rájöttem, hogy nem érdekel a gépésztechnikusi szakma és ezt komoly mennyiségű iskolakerüléssel és hazudozással támasztottam alá. Igy kerültem át gimibe…
2. Nagyon könnyen kötök felszínes ismerettséget, viszont nehezen tudok tartós kapcsolatokat kialakítani.
3. Elképesztően lusta vagyok. Annyira, hogy a lajhárok tanulhatnának tőlem…
4. Gyerekkoromban 7 alkalommal lettem skarlátos. Hivatalos álláspont szerint ezt a betegséget egy alkalommal lehet elkapni. Az orvosok úgy néztek rám, mint egy ufora…
5. Böngészés közben minden szir-szart elolvasok, a müszaki dolgokkal kapcsolatos infókat nagyrészt meg is jegyzem. Emiatt feltétlen késztetést érzek, hogy másoknak segítsek, amikor vásárolnak valamit. Személyes veszteségnek érzem, ha nem a (szerintem) legjobb döntést hozzák. Ilyenkor elég idegesítő tudok lenni…
Ezt a listát csak befejezni lehet, a végére érni soha!
Karácsonyra megleptem a családot egy iRobot Roomba Discovery SE robotporszívóval. Elég komoly beruházás volt, de megérte. Az előzőleg kiporszívózott szőnyegből kiszedett rengeteg szösz-möszt és hajat. Hatalmas sikert aratott, még muteromnál is, pedig ő nem sokra tartotta az elején. Valami bonyorult algoritmussal feltérképezi a szobát és kb. 98%-os hatásfokkal feltakarít. Alakjánál fogva a sarkokban esélytelen…
Döglődött a régi mp3 lejátszóm, ezért körülnéztem a piacon. Az alábbi feltételeim voltak: Li-ion akksi (cserélhető), hosszú üzemidő, színes LCD, jól nézzen ki .
Ipod Nano 2. generációja sokáig befutó volt, de miután kipróbáltam a Media Marktban ejtettem. A valós tudásához képest szerintem túl van hype-olva, a készülék és a kiegészítők is irreálisan drágák.
Megnéztem néhány típust és ez lett a nyerő: Sandisk Sansa E250
Equalizer: normal, rock, pop, jazz, classical, funk, hip hop, dance
Lejátszási lista támogatás (playlist)
Könyvtárak és alkönyvtárak támogatása
USB mód: MTP/MSC
Album borító megjelenítés
Billentyűzár
Fém hátsó borítás
Max. lejátszási idő: 20 óra
Lithium-Ion akkumulátor
Árakban elég komoly szórás volt, végül az MP3center fölényesen győzött. 30 600 Ft 2 év hivatalos HAMA Magyarország garanciával! Nagyon meg vagyok vele elégedve, nem választottam rosszul.
Frissítettem a firmware-jét, persze előjött a "szokásos" para. Simán felment az új verzió, újraindult a lejátszó, majd egy "invalid ROM. Switch to Recovery mode." üzenet fogadott. Hála istennek gyorsan megtaláltam a megoldást és másodszorra már sikeresen frissült a FW.
Update Nagyon király a weboldala, érdemes megnézni: Lilmonsta
Meghalt nagyanyám, ezzel lezártult egy korszaka a családunknak. Már egyik nagyszülőm se él. A temetés óta eltelt néhány hónap után már látszik, hogy a nagy család szét fog hullani, nincs már senki, aki össztartaná. Apám testvére felmarta az örökség ráeső?, jól megérdemelt? részét, azóta nem láttuk. Nem is baj…
Vettem egy új motort. A régit az egyik barátom vette meg, de sajnos elég rosszul járt vele, mert néhány hónap használat után totálkárosra tört. A DL nagyon jól bevált, írtam róla többször is a motorról itt.
Melóhelyen komoly változások voltak (MSZP-Fidesz hatalomátvétel). Nem biztos, hogy jó irányba haladnak az események. E-önkormányzat projektben nagyon sokat tanultam. Utólag néhány dolgot máshogy csinálnék, de komoly hibát szerintem nem vétettem. De ezt a közeljövő majd eldönti.
Sikerült visszafizetnek az összes hitelemet (kivéve a motort)
Kivizsgáltattam végre az állandó derékfájásomat. Spondylarthosys, vagy mia fene. Az ülő munka egyik mellékhatása, de jövőre mindenképpen kezeltetnem kell valahogy, mert már komolyan zavar.
Az elmúlt év viszonylag jó volt, 2007 se legyen ennél rosszabb.