2007.05.16 19:18

Fujitsu-Siemens Amilo Pro V3405

Giant barátom néhány napja kitalálta, hogy a feleségének kellene venni egy notit. Szólt nekem is, hogy nézelődjek körül én is. Az Electroworld-ben éppen akciós volt a fenti noti (109.000 Ft), ezért vettek egyet. Átmentem segíteni a feltelepítésben, és közben annyira megtetszett, hogy én is vettem egyet magamnak. 3 darab volt még az EW-ben, épphogy nem csúsztam le róla.

A telepítés menetét külön leírom, hátha tudok segíteni valakinek, mert nem egyszerű feladat.

1. Mivel SATA-s a vinyója, ezért külön meg kell etetni az XP-vel a driverét. USB-s floppyn próbáltam, fel is ismerte, de a telepítés közben az eszközfelismerések alatt újra kérte a floppyt. Persze közben "elfelejtette", hogy USB-s floppy-n van, ezért nem találta. Csinálnom kellett egy integrált driveres nLite telepítőt, így rendben felment a windows. 

Alap SATA driver 

2. Alaplapi eszközök drivereinek telepítése

Intel 945G
Intel Pro/Wireless 3945 ABG 
Motorola SM56 modem 

Eddig simán felment minden, hibaüzenet nélkül. (2008.03.31: Frissítettem a drivereket)

3. A hangkártya driverével viszont küzdeni kellett. Először felraktam a Realtek drivert, az nem találta a hozzá való hardvert, viszont megjelent egy ismeretlen PCI eszköz. Kézzel kiválasztottam a hangkártya eszközcsoportot, azon belül már felajánlotta a UAA Bus Driver For Microsoft High Definition Audio eszközt. Ezt telepítve már automatikusan felismerte a hangkártyát és tökéletesen működni kezdett.

Realtek ALC 861 driver 

Update 

Többen kérdezték a hang pontos beállításának menetét. Mivel utólag készítettem, ezért már nincs felkiáltójelezve a driver. Fontos, hogy először mindenképpen fel kell telepíteni a Realtek drivert, újraindítani és csak utána kell ezt a beállítást megejteni. A képek kattra nagyobbak.
Kattra nagyobb!Kattra nagyobb!Kattra nagyobb!
 

A fenti driverek pontosan ehez a konfigurációhoz és Windows XP-hez lettek belinkelve!

A pontos gyártói specifikáció (Celeron 1.86 Ghz, 512 Mbyte DDR2 RAM, 60 Gbyte HDD, LG DL DVD-RW)

A mérete viszonylag kicsi, nagyjából kényelmesen lehet rajta gépelni. A ház anyagában színezett fekete műanyag, festett ezüst betétekkel. A kinézetéről megoszlanak a vélemények, nekem tetszik. A billentyűk nyomásérzete kellemes, nem lötyögnek és nem szorulnak. A gép összteljesítménye meggyőző, a játékok kivételével mindenre elegendő.  Egyedül a hangszóróival nem vagyok megelégedve, borzalmasan rosszul és halkan szólnak. Másfelől viszont mindig fejhallgatóval használom. A kijelző pozitív csalódás. Jó a fényereje és a betekintési szöge is megfelelő. Összességében jobb a képe, mint a 2,5 éves Compaq notimnak. A wifije talán a legjobb az általam eddig tesztelt notik közül, atomstabil, azonnal konnektál, és elég nagy hatósugarú.

A noti tesztadatai Everest Ultimate 3.50.761-el mérve:

Memória: olvasás, írás, késleltetés

CPU teszt: Queen, Photoworxx, Zlib 

 

 Persze rögtön bele kellett néznem a belsejébe.

Kattra nagyobb! Kattra nagyobb!

Kattra nagyobb! Kattra nagyobb!

Kattra nagyobb! 

A telepítési mizériát kivéve elégedett vagyok a FuSi-val, remélem a jövőben sem okoz csalódást. A 120e ft alatti kategóriában ez a gép elég jó ajánlatnak számít.

Update 

Többen kérdezték az akksi teljesítményét. Az első töltés után 2 óra 48 percet ment a kikapcsolásig. Fényerő a leggyengébbtől kettővel feljebb, wifi kikapcsolva, winamp-on zenét hallgatva. Az office-t használtam időnként.

Battery Eater Pro Classic tesztjét 1 óra 37v percig futtatta (a képernyő fél fényerőn, a prociterheltség 100%, GPU terheltség 100%).  

2007.05.14 14:58

Requiem for a biker

Ennek a videónak a megnézését kötelezővé tenném minden autós és motoros számára. Egy pillanaton múlik egy élet! Hosszú a videó, de nézze meg mindenki, hátha végiggondolja a másik oldal helyzetét. Vigyázat, van benne jó néhány durva kép!

2007.05.12 18:12

Paintball

Megvolt a paintballozás. Délre mentünk a tököli laktanya főbejáratához. Halásztelek után, a nagy kanyar előtt egy rendőr leterelt mindenkit az útról, mert a kanyar után egy terepjáró és egy kombi frontálisan ütközött. A kombiból nem sok maradt, csodálkoznék, ha a sofőr túlélte volna. A laktanya bejárata előtt gyülkeztünk, majd a bent a volt legénységi szállások előtt leparkoltunk. Meglepően sokan voltak, legalább 20-30 autó állt ott. Némi regisztráció után irány az öltöző, de a kapott kezeslábas természetesen kicsi lett rám. Szerencsére hoztam magammal egy melegítőt, így elhárult a védőruha probléma. Megkaptuk a markereket (Tippmann 98 Custom), 100 lövedékkel. Rögtön vettem még 100-at, fél tárral nem kezdünk! emoticon

Első pálya a színház volt. Sajnos semmi karbantartás nem csinálhatnak, mert a padló iszamos volt a sok lövedéktől. Úgy csúszott, mint a jég. Pillanatok alatt kilőttek, de csakis a saját hülyeségem miatt. Az első kör gyorsan lement, de meglepetésemre nem kezdük újból, hanem új pályára mentünk.

A második egy speed pálya volt, szalmabálákkal, fábol készült magaslesekkel és fedezékekkel. Itt hamar előjött a "sajátosan értelmezem a meghalást" szindróma. Ketten gugoltunk egy fedezék mögött és oldalról berohant egy ellenfél. Kölcsönösen lelőtték egymást a mellettem gugoló sráccal addig én elhelyeztem néhány lövést a törzsén. Sőt, ha jól emlékszem, akkor a Sanyi is eltalálta. A srác nem zavartatta magát, lelőtt még engem is. Addigra minimum 6 érvényes lövést kapott! Vitáztam vele egy jót, de felesleges volt, mert szerinte minden szabályos. Ez az incidens megalapozta a hangulatomat.

Harmadiknak egy nagy területre mentünk, néhány kisebb épülettel, fűvel, bokrokkal, néhány autóronccsal. A pálya egyik szélén egy mély árok húzódott. Többször elhangzott, hogy az árok a pálya széle. Ezt a mi csapatunk be is tartotta, de az ellenfél néhány játékosa mindkét fordulóban a pályán kívülről lőtte le több emberünket. Tehát csaltak. Ekkor már a tököm tele volt az egésszel. Pedig ezen a pályán a Sanyival jót kommandóztunk, ő maradt az utolsó ember a vesztesek közül.

Volt még egy kanyar ismét a színházban, és egy 3 emeletes legénységi szálláson. Ez tetszett, csak az nem, hogy nem igazán volt alternatív útvonal az épületen belül.

Összességében elszórtam 7e forintot (pálya+felszerelésbérlet: 2000 Ft, 500 skuló: 5000 Ft) és igazán nem éreztem jól magam. A pályák egyes részei elképesztően elhanyagolt sőt életveszélyes állapotban vannak. Földből kilógó, félig elrohadt szögesdrót, üvegcserép mindenhol, hatalmas földbe ásott tartályok fedél nélkül, földből kiálló vaskarók, omladozó falak. Ha nem a talajt néztem, akkor garantáltan hasra estem volna valamiben. Az egyik srác például hatalmasat zuhant a gerincére egy fatörzskupacon.

Az előző paintball élményeim lényegesen jobbak voltak (www.paintballjatek.hu), nem biztos, hogy Tökölre (www.paintball.hu) visszalátogatok többet. 

08:45

Fránya idő

Ma délben megyünk Tökölre paintballozni, erre reggel ez a kép fogad:

 

Az eső pedig csengesen szemerkél…

 

emoticon

2007.05.07 21:13

Standup comedy

Néhány jól sikerült darab

Kiss Ádám I.

Kiss Ádám II.

Benk Dénes I.

Benk Dénes II.

Kőhalmi Zoltán I.

Kőhalmi Zoltán II.

2007.05.06 20:50

Bejáratás

Április közepe felé a kollégám vett magának egy Kawasaki Z750s-t. El kéne menni bejáratni, de merre? Az idő tökéletes, 20-22 fok, felhő sehol, előrejelzés szerint nem várható eső. Irány a Balaton! Április 13-án, péntek délután találkoztunk a hivatal előtt. Rövid tekergés után a 7-es úton kötöttünk ki, ahol kb. 1,5 óra alatt Székesfehérvárt elkerülve elgurultunk Balatonszabadi-Sóstóig, a nyaralónkig. Innen rövid pihenés és átöltözés után 6 óra körül bementünk Siófokra. Érdekes élmény volt. Mióta az eszemet tudom, minden nyáron a Balatonon nyaraltam, ezért jól megutáltam, illetve inkább meguntam. Már évek óta nem voltam lent, csak a nyaralót karbantartani, füvet nyírni, etc. Siófok teljesen más élményt nyújt ilyenkor, április közepén. Alig volt nyitva valami, az Aranyparton üresen álltak a hatalmas nyaralók, a kikötő mólóján nagyon kevesen jártak. A levegő tiszta, sehol semmi diszkózaj, csak a tó esti életének természetes hangjai. A vízszint nagyon magas volt, a móló aljától alig fél méterre kezdődött a víz. Motoroztunk egy keveset a belvárosban, szigoruan cruise módban (2-es, alapjárat, kb. 30-al). Egy gyors kaja a Mcdonald’s-ban, aztán visszamentünk Sóstóra. Megmutattam a fürdőhelyünket, amit megrökönyödésemre teljesen elhanyagolt az önkormányzat. A nád burjánzott mindenfelé, a stégek elszállítva vagy kint a parton. Remélem, hogy a szezonkezdésre megcsinálnak mindent. Visszafelé valószínűleg elütöttem egy baglyot vagy egy denevért. A motor szélvédője kapta el, a fejemre épp csak rápattant. A motorozás veszélyes és drága módja a helyváltoztatásnak, de baromi élvezetes. emoticon 9 óra körül értünk vissza a nyaralóba, aztán gyorsan eltettük magunkat másnapra. Éjjel annyira fáztam, hogy különféle melegítőkkel próbálkoztam. Vasaló: forró, de nem elég. Főzőlap: határozottan nagyobb teljesítmény, de ez se elég. És a befutó: hajszárító! Még jó, hogy a kollégám az épület másik felében aludt, nem hallotta a hajszárítós szobamelegítési mutatványomat. Tudom ajánlani másnak is, 15 perc alatt a kis hajszárító 20 fokra fel tudja fűteni a szobát. emoticon

 

Másnap reggel kissé kómásan tervezgetni kezdtük, hogy merre menjünk. A Bence igen kreatívan állt a témához: Te mész elől, döntsd el te. Reggel összedobtam egy kis útvonaltervet a GPS-en, totális hasraütés jelleggel. Egy cél volt: az egy és két számjegyű utakat lehetőleg kerüljük. Alább látható az útvonal (lila csík).

Kattra nagyobb! 

Gyors reggeli után az első megálló a tihanyi komp volt. Arra számítottam, hogy pangani fog az ürességtől, de tele volt. A jegy szokásos kompos rablás: 2 motor + 2 fő: 2.200 Ft. A menetidő 10 perc volt, minimális hullámzás mellett. Felmentünk a hídra, onnan készítettem ezeket a képeket:

Tihany Szántódrév felől

Kattra nagyobb! 

Idióta felirat emoticon  Nem szemetes, hamutartó!

Kattra nagyobb! 

Kőrőshegyi völgyhíd picivel a befejezés előtt. A jobb szélét nézd! Tényleg picivel! emoticon

Kattra nagyobb! 

Átértünk a Balaton északi partjára. Végiggurultunk Tihanyon, át a dombok között, elhagyott, harmadrendű utakon. Kis falvakon mentünk keresztül, autó alig, az aszfalt elfogadható. Én mentem elől, mert nekem volt GPS-em. A tempó nem volt túl gyors, kényelmes 50-70 lakott területen, 100-120 lakott területen kívül. Azért kellett figyelni, mert volt több helyen is veszélyes szakasz (apró kövek a kanyaríven, dobtetőn átbukó út, éles kanyarral, stb.). Egy erdőn mentünk keresztül, utána a Bence, mint egy rakéta, megelőzött, majd csúszkáló hátsó kerékkel megállt az út szélén az árokban. Azt hittem, hogy valami baj van, de csak szétpleccsent egy hatalmas bogár a bukósisakjának a plexijén. Megálltunk pihenni egyet, de hogy pontosan hol, arról fogalmam sincs. Olyan volt, mintha nem is lenne élet rajtunk kívül. Na jó, 5 perc után jött egy autó…

Bogárpihenő 

Kattra nagyobb! 

Egyik célom az volt, hogy Veszprémben a viaduktról lenézzek és (leköpjek). emoticon  Hiába, örök gyerek maradok! emoticon Indulás előtt direkt figyeltem, hogy az útvonal keresztül haladjon Veszprémen, de az Igo valamikor suttyomban újratervezte az útvonalat. Mire feleszméltem a köcsög már lezavart az elkerülű körgyűrűre. Az első lehetséges helyen lejöttünk róla, de sikeresen kikerültük a viaduktot. A feltört Igo bosszúja. Tényleg, miért van az, hogy megvettem az Igo-t eredetiben, pénzért és mégis a feltörtet használom? Nem tudom, talán a jó magyar betyárszellem miatt? emoticon

Várpalota után az út mellett a lőtéren kiszúrtam egy emlékművet egy domb tetején. Gyorsan lekanyarodtunk, hogy csinálják néhány képet. A domb némileg meredekebbenk bizonyult, mint vártam, sőt kifejezetten veszélyes volt. Az út keményre préselődőtt agyagból volt, hatalmas bakháttal, kétoldalt árok mélységű kitaposott nyommal és kis és közepes méretű guruló kövekkel. Külön-külön mentünk fel, mertha itt elesik valaki, akkor csak a domb aljában áll meg! Hálistennek sikeresen felértünk, csak a gázt kellett húzni és birkózni az első kerékkel. A kipörgő hátsó kerék pedig csak lőtte ki a köveket. A domb tetején találtunk egy emlékművet, vitéz Csörgey Károly tábornok és bajtársai emlékére állítva. Persze nem tudta egyikőnk se, hogy ki az, de azóta kiderítettem! Sokkal okosabb azért nem lettem, hogy miért állították neki az emlékművet. Állítólag felrobbant lőgyakorlat közben egy rossz lőszer miatt. Ezért emlékművet kapott volna? Nem hiszem.

Vitéz Csörgey Károly tábornok emlékműve

Kattra nagyobb! 

Pihenő ló 

Kattra nagyobb 

Másik pihenő ló 

Kattra nagyobb 

A távolban a lőtér egyik megfigyelőtoronya 

Kattra nagyobb! 

Várpalota  Pétfürdő (thx Dave) történelmi belvárosa a távolból… 

Kattra nagyobb! 

10 perc pihenés és néhány zsömle kolbásszal kombó elfogyasztása után folyattuk utunkat. A leereszkedés egy fokkal veszélyesebb volt e feljövetelnél, főleg nekem, mivel ABS-es a motorom. 1-es, alapjárat, full motorfék. Ráálltam a hátsó fékre, ami folyamatosan dadogott az ABS miatt. És gyorsultam! Na nem nagyon, csak annyira, hogyha hosszabb lett volna a lejtő, akkor az első féket is kellett volna használni. Szerencsére nem kellett, mertha itt a köveken ha megcsúszott volna az első kerék… akkor most a gipszágyból írnék! :-D Azért lejutottunk. Néhány Csák… nevű település után az 1-es főútra jutottunk, ahol aztán rohantempóban hazáig.

Nagyon jó volt a túra, a motorom is nagyon jól viselkedett (meg is dícsértem), a kollégám motorja is bejáratódott. Mindenkinek jó volt ez a két nap. Illetve mégse mindenkinek. Napközben valahol a 8-as úton egy hosszú, elnyújtott kanyarban útlezárás volt. Rendőrők irányították a forgalmat, mert baleset miatt le volt zárva az egyik sáv. Sajnos motorosbaleset miatt. Ránézésre 200 felett akarta bevenni a kanyart, de nem sikerült szegény ördögnek. A szalagkorlát közelebb volt, mint gondolta. Pont egy életnyivel közelebb… 

Széles utat, együttműködő autósokat és gumifákat kívánok mindenkinek. 

15:47

Digitcam

Ismét rámtört a kütyüvásárlási láz. Aktuális áldozatom a digitális fényképezőgép. Jelenleg egy HP Photosmart 945 -öt használok. Alapvetően elégedett vagyok vele, szép képeket csinál, de néhány tulajdonsága nagyon idegesít:

  • Lassú: 6-7 max. felbontású kép után Processing… üzenettel fél perces meditációba kezd. Addig például levélnehezéknek nagyszerűen használható… Gyors memóriakártyával is hasonló sebességet produkál. Persze mindig olyankor csinálja, amikor a legjobb felvételt tudnám csinálni.
  • Az optikájának nagy látószögnél komoly hordótorzítása van
  • A ceruzaelem/akksi állapotát becsülni se tudja. Telinek jelzi, majd 5-6 kép után hirtelen kikapcsol áramhiányra hivatkozva. Anyád, hát 2 perce még volt kajád? Akkor nem láttad, hogy üres az asztal?
  • Nagy. Nagyon nagy. Ruhában képtelenség elrejteni, ezért olyan helyeken, ahol tilos a fotózás nem lehet rejtetten használni. Motoros túrázás közben látok valami érdekeset, akkor megállok - motort leállítom - oldaltámaszt lehajtom - leszállok a motorról -  kesztyűt leveszem - bukósisakot leveszem - dobozt kinyitom - gépet kicsomagolom - fényképezek - gépet visszacsomagolom - dobozt visszazárom -  bukósisakot felveszem - kesztyűt felveszem - felülök a motorral - oldaltámaszt felhajtom - motort beindítom - elindulok mantrát hajtom végre. Ez kb. 5 perc, ami nagyon sok. A legutóbbi túrán jöttem erre rá, emiatt nagyon kevés képet csináltam. Azt szeretném, hogy megállok - előkapom a kabátból a gépet - fényképezek - elrakom  - megyek tovább -ra rövidülne, ami max 1 perc alatt végrehajtható. Ez a legfőbb oka a gépcserének.

Eléggé belőttem az új gép speckóit speckóit (min. 5 megapixel, min. 3x optikai zoom, SD kártya kezelés, cserélhetó Li-ion akksi, magyar szervízháttér, zsebben elférő méret), ezért gyakorlatilag csak a Canon 2 típusa maradt.

Canon Ixus 850 IS

Canon Ixus 850 IS

Ár: 87 000 Ft (bruttó) 

Canon Ixus 75

Canon Ixus 75
 Ára: 78 000 Ft (bruttó)

Nagyjából ugyanazt tudja mindkettő, csak a 850-nek 4x-es optikai zoomja van. Még nem tudom, hogy melyik lesz az igazi, majd az üzletben megnézem élőben, hogy melyik tetszik jobban.

Találtam egy oldalt, ahol különböző digitális fényképezőgépeket tesztelik ugyanazokkal a tesztfotókkal. Nagyon jól látszik a két gép közti különbség: Digitalversus.com (Canon Ixus 850IS vs. Ixus 75) Step3-nál lehet váltani a tesztképeket.

Ahogy megvan az új gép, rakok fel tesztképeket.