Visszajött muterom Erdélyből. 3 hétig volt kint, pihenni. Visszatértével eltünt a béke és nyugalom a családból. Tegnap 23:57 perckor elkezdett mosogatni, ami kb. olyan hanggal jár, mintha Von Rundstedt tábornagy Királytigrisei kelnének át az Ardenneken. Végül is 0:36 perckor abbahagyta. Szuper, lehet aludni…..
na nem sokáig…. Azt tudni kell, ha egyszer felébredek, akkor már nem tudok visszaaludni. Másnap reggel (szombat!!!) 6:24 perckor elkezde elrakodni az edényeket, hasonló hangerővel, mint este. Ekkor habzó szájjal lerohantam, hogy azonnal hagyja abba minden zaj generálását. Persze ez nem tetszett neki, mert ugye már nem nappal van, minekis ilyenkor aludni. Időnként komolyan nem komplett…
A hétvégém nem úgy alakult, ahogy terveztem. A testvérem péntek délután lement a Balatonra nyaralni, kb. 2 óra múlva a anyám bokában kitörte a lábát. Mert ugye virágokat kell néznie, miközben jön le a lépcsőről…
Járni nem tudott, de nem hagyta, hogy bevigyük az ügyeletre. Arról szintén hallani sem akart, hogy holnap az üzletben ne ő nyisson. Majd fél lábon ugrálva szolgál ki. Na persze, szinte láttam lelki szemeimmel, amikor egy levágott száron hanyatt vágja magát! Némi üvöltözés és sértődés árán megértettem vele, hogy NEM MEHET DOLGOZNI. Majd a húgom visszajön egy napra a nyaralásból, aztán az üzlet betegség miatt zárva lesz! Punk-tum! Akkor volt hajlandó elfogadni, amikor kész tények elé állítottam. Hozzuk fel a tesómat a Balcsiról.
Este 10-kor ugrás a kocsiba, egy gyors 250 km-es esti autókázás után a probléma meg is oldódott. Persze másvalaki megköszönné, ha törődnek vele, vigyáznak rá, de muterom nem ilyen. Ha nem az van, amit ő akar, akkor vége a világnak! Nem is tudom, hogy kitől örököltem a természetemet… 
Vasárnap reggel vissza a nyaralóba korlátot gyártani, mert a szomszéd gyereke le ne essen a teraszról! Mióta az eszemet tudom nem volt korlát, lent nyaralt az évtizedek alatt sok száz gyerek és egyik se esett le. Tudni kell: a terasz, vagy inkább veranda kb. 80 cm magas, körben fűvel. Mindegy, elkezdtük felszerelni a korlátot. Kimértem a lécek távolságát, fölhegesztettük az első két tartófület, amikor közlik, hogy nem jó az egész, mert KÖZÉ FÉR A GYEREK FEJE A LÉCEKNEK ÉS NEM ELÉG MAGAS, MERT FEL TUD RÁ MÁSZNI!!! 
Itt keztem el üvölteni velük, hogy akkor vegyenek csirkehálót és borítsák be vele a korlátot, a gyerekre pedig tegyenek pórázt, akkor esetleg biztonságban érzik magukat! Ezek után igen "kellemes" hangulatban fejeztük be a szerelést. Nincs gyerekem, de szerintem ez a túlféltés tipikus esete.
Mindezek betetőzéseként kaptam egy enyhe napszúrást, este hazatántorogtunk, aztán hétfőtől vissza a robotba. Imádom a hétvégéket…
